Christa Bartesch a festészetében a képfelület jelentését tematizálja…. Számára a monokrómia a szín érzékelhető tartalmának absztrakt üzenete….

 

Míg a nyitott mű felfogása szerint a monokróm festészet utal a megalkotás koncepciójában a végtelenre, Christa Bartesch a festészetében a színnek ezt a képességét követi. Ha létre lehetne hozni a végtelent, akkor a kialakított képfelület fiktív helye határ is lenne, amelyet nem képzeletbelinek, hanem végtelennek kell tekinteni… Induljunk ki abból, hogy miről van szó a művésznő esetében: elsősorban arról, hogy a szín anyagi minőségét az optikai hatáson vizsgálja. A festészetében azonban a monokróm kép nem mint anyagi valójában adott elsődleges forma jelenik meg, hanem mint pulzáló és optikailag intenzívvé tett szín. Ez a festészet nem törekszik sem abszolútumra, sem távolságtartó anyagtalanságra. Egy egyszeri, érzékelhetően szem előtt lévő szín jelenlétéhez igazodik, amelyben a festék anyagának objektív bizonyossága egységet képez a színélmény szubjektív érzelmi tartalmával…

 

…Transzparens képeket látunk. Az egymást követő átfestésekkel a korábbi színek életben maradnak, de eltávolodva, mint gondolatrétegek. Megnevezés és megjelenés között feszültség jön létre, és ez sajátos kontextust eredményez. Véleményem szerint a képek üzenete és vele a tartalmuk nem a fekete-fehér filozófiában rejlik, hanem a képsíkba való behatolás folyamatában keletkezik. A behatolás és a színátfestés elsődleges emocionális tartalmat hordoz, és ennek kell a szín szavakba nem foglalható voltát megfogalmaznia.

 

(Fabényi Júlia)