unnamed (4).jpg

Az xtro realm művészcsoport másfél éve foglalkozik újrealista filozófiákkal és antropocén-kritikus, ökológiailag elkötelezett elméletekkel. Az interdiszciplinaritás és a tudásmegosztás jegyében több olvasókört, filmklubbot és terepgyakorlatot, illetve egy csoportos kiállítást szerveztek. 2020-ban az OFF Biennále keretében a Földtani Szolgálat épületében szerveznek kiállítást, amelyet egy éves intenzív munka előz meg az intézmény kutatói és a résztvevő művészek között.

 

2019-ben fog megjelenni intermediális, spekulatív szótáruk, amelyben azon újrealista filozófiákhoz kötődő fogalmak lesznek olvashatók, amelyek kutatásaik középpontjában állnak. A tudományos bejegyzések mellett a témával foglalkozó szépirodalmi és képzőművészeti betétek is helyet kapnak a kiadványban. Az így összeálló könyv sok szinten teszi majd hozzáférhetővé a máskülönben nehezen befogadható elméleteket.

 

A Wonderlands eseménysorozatban az xtro realm szervezői előzetes, virtuális betekintést nyújtanak a szótárba, amely ezúttal nem nyomtatott formában kerül bemutatásra, hanem egy interaktív installáció kereteiben. A nézők egy három dimenziós térben fedezhetik fel azoknak az emberen túli világoknak képzőművészeti értelmezését, amelyekkel a tudományos szövegekben is találkozhatunk és amelyek az utóbbi években annyi filozófus, kutató és művész világnézetét forgatták fel.

 

Alkotók: HORVÁTH Gideon, SÜVEGES Rita, ZILAHI Anna

 

https://www.facebook.com/xtrorealm/

https://www.facebook.com/events/658602444925939/

CONTACT

 

Address: 1222 Budapest, Nagytétényi út 48-50.

 

E-mail: md@aqb.hu

 

Phone: +36 30 456-3222

FOLLOW US

  • Facebook
  • Instagram
  • Vimeo

© 2018 art quarter budapest - Privacy Policy