KERESZTES Zsófia

Keresztes Zsófia szobrai a virtualitás és a valóság küszöbén lépnek működésbe, spekulációjuk tárgya a valóságok egymásba történő átszivárgásának mikéntje. Keresztest az így születő folyékony testek vagy avatárok érdeklik, a transzformáción áteső alakzatok, valamint az összeomló formák; egy olyan test, amely a vágy, a fájdalom és az empátia jelenségeiben tükröződik.

 

A megosztás önpusztító aktusának vizuális motívumai kiemelt szerepet töltenek be Keresztes munkásságában, és leggyakrabban a sziámi ikrekként összenőtt testekben kerülnek kifejezésre. Keresztes szobrait a monumentális egymásrautaltság béklyójában találjuk, vágyaik fogságában, kötelekkel és láncokkal rögzítve. A festett kötélre fűzött könnycsepp- és tüskemotívum a fájdalom és az együttérzés szimbólumaként lép működésbe. Ez utóbbiak sohasem kiragadott jelenségek, hanem empatikusan viszonzásra és tükörképre találnak, hiszen már csak neurológiai szinten sem egyértelmű a különbség aközött, amit az ember érez és, ami másokban játszódik le.

 

Az érzelmi tapasztalatok többértelműségének logikáját követve Keresztes Zsófia szobrai olyan amorf testek, melyek egymásbavéreznek és -áramlanak.  Monumentalitásuk ellenére megőrzik a folyékonyság illékony pillanatát; a két főszereplő egyesül vagy tükrözi egymást, az egyezkedés végtelen állapotában ragadva.  

 

Az üvegmozaik darabok Keresztes jellegzetes médiumaként tükrözik környezetüket és elmossák a belső és külső valóságok közötti határvonalakat, azokat a köztes zónákat, ahol Keresztes szobrainak kétértelmű testei kitapinthatóvá válnak és, ahol a fogyasztás, a vereség és a rekreáció egyeztetési rítusai elkezdődnek. 

 

– Laura Windhager

07.jpg